Először kapott magyar lakóház Kiváló értékelést a világ legrangosabb fenntarthatósági szervétől. BREEAM Excellent minősítést kapott a DANUBIO terve.

Először kapott magyar lakóház Kiváló értékelést a világ legrangosabb fenntarthatósági szervétől

Hallgasd meg a Turányi Bence építésszel készült interjút!

A legmagasabb szintű, egyben legismertebb nemzetközi környezetvédelmi szabvány, a BREEAM Excellent (Kiváló) minősítését kapta tervezési fázisban a Duna-parton épülő DANUBIO projekt.

Somfalvi Péter fejlesztőnek, egy korábbi irodaház fejlesztés után, a DANUBIO már a második olyan projektje, amely ebben a magas rangú elismerésben részesült, és az első olyan lakóingatlan Magyarországon, amelynek terve megfelel egy független szervezet, a Brit Építési Kutatóintézet (BRE) környezettudatos épületminősítési rendszere által támasztott szigorú fenntarthatósági követelményeknek. Az építészeti koncepciót jegyző, Turányi Bence vezette T2.a Építésziroda építészei és szakági tervezői 2016 decembere óta dolgoztak azon, hogy az épület tervével a minősítés követelményeinek megfeleljenek. A terv minősítése után a megvalósítási fázisban a környezettudatos kivitelezés melletti elkötelezettségét már bizonyított fejlesztőnek és a tulajdonosoknak lesz komoly szerepe abban, hogy a ház a kritériumoknak megfelelően készüljön el 2019. második félévében.

A Brit Építési Kutatóintézet (BRE) környezettudatos épületminősítési rendszere, a BREEAM (Building Research Establishment Environmental Assesment Method) a legelismertebb a világ önkéntességen alapuló, környezettudatos épületminősítési módszerei közül, amelyek nemzetközi szinten is összehasonlíthatóvá teszik a minősített ingatlanokat.

A minősítésnek megfelelt (Pass, 30%), jó (Good, 45%), nagyon jó (Very Good, 55%), kiváló (Excellent, 70%) és kiemelkedő (Outstanding, 85%) fokozatai vannak. A Budapest északi részén, a XIII. kerületben a FOKA-öböl és a Rákos-patak között épülő DANUBIO a Kiváló minősítéssel olyan nemzetközi lakóingatlan-fejlesztésekkel került egy platformra, mint a londoni 13-17 White Hart Lane, a Quadrant 4, vagy a alicantei Villa Moraira.

A szervezet most először adta nevét egy magyar lakóingatlanhoz, mely egyedülálló fekvése és építészeti koncepciója alapján is elkülönül a várost jellemző lakóépület fejlesztésektől. A T2.a Építésziroda már a tervezés során figyelembe vette, hogy a BREEAM minősítés feltételei minél szélesebb körben részei legyenek a koncepciónak. Mivel tervezési fázisban a megcélzott kreditek több mint 70 százalékát teljesítette a projekt, kiérdemelte a BREEAM Excellent tanúsítványt.

A gyakorlatban ez az alapvetőnek tekinthető szelektív hulladékgyűjtésen és a megújuló energiaforrások használatán kívül többek között azt jelenti, hogy a DANUBIO vállalta, hogy már a kivitelezés fázisában sem pazarló beruházás: az energiafogyasztást és a vezetékes vízfogyasztást folyamatosan mérik, az értékeket kijelölt fenntarthatósági tanácsadó ellenőrzi. A fenntartható használat érdekében a kivitelezés végére kézikönyv készül, az épülethasználó tulajdonosok oktatást is kapnak. Helyszínspecifikus közlekedési stratégia biztosítja a terület szerves kapcsolódását a város szövetéhez. A lakók elégedettségét a hőkomfortra, a szellőzésre és a világításra vonatkozóan külön is mérik majd a használat első három évében. A tanúsítvány garancia arra is, hogy a tervek szerint a beruházás a helyszín ökológiai értékét jelentősen növeli, miközben a környezetre gyakorolt káros hatások szigorú határértékeknek felelnek meg.

A független brit szervezet szempontrendszere szerint végzett minősítés fő témakörei a menedzsment, egészség és közérzet, energia, közlekedés, vízhasználat, anyaghasználat, hulladék, területhasználat, ökológia és szennyezés. A témakörökön belül pontok (kreditek) szerezhetők a meghatározott feltételek teljesítésével. A minősítés két - tervezési és megvalósulási - fázisban történik.

Forrás: danubio.hu

Legutóbbi cikkek

2018-08-28

DANUBIO 3d printed apartment models by Modelart

As part of 2018’s Iconic Awards, design studio Modelart Presentation has received an award for stand...

bővebben

2018-09-11

Magyarok nyerték a Német Design Tanács díját

Az építészeti modellezésre specializálódott Modelart Presentation nyerte az Iconic Awards 2018 innov...

bővebben

2018-09-11

A soproni Modelart Presentation nyerte az Iconic Awards 2018 innovatív építészetért járó díját kommunikáció kategóriában

Az Iconic Awards az építészethez holisztikusan közelítve díjazza a tervezés, a design és a kommunik...

bővebben

2018-09-11

A soproni Modelart Presentation nyerte az Iconic Awards 2018 innovatív építészetért járó díját kommunikáció kategóriában

Az Iconic Awards az építészethez holisztikusan közelítve díjazza a tervezés, a design és a kommuniká...

bővebben

2018-09-11

Újabb magyar siker

A DANUBIO 3 különböző lakástípusát bemutató, abszolút újszerű makettjével nyert rangos elismerést a ...

bővebben

2018-09-11

Magyarok nyerték a Német Design Tanács díját

A DANUBIO 3 különböző lakástípusát bemutató makettjével nyert rangos elismerést a Modelart Presentat...

bővebben

2018-09-11

Magyarok nyerték a Német Design Tanács díját. A Danubio lakásmakettjével taroltak

Az Iconic Awards az építészethez holisztikusan közelítve díjazza a tervezés, a design és a kommun...

bővebben

2018-05-03

Egy egészen vagány társasház a Foka-öböl partján

Mivel a szomszédságában elterülő Marina partot a rendszerváltás utáni városfejlődés egyik legelhibáz...

bővebben

2018-09-11

A DANUBIO 3D LAKÁSMAKETTJE ELNYERTE A NÉMET DESIGN TANÁCS DÍJÁT

A DANUBIO 3 különböző lakástípusát bemutató, abszolút újszerű makettjével nyert rangos elismerést a ...

bővebben

2018-09-11

Gyönyörű Danubio szobamakettek nyertek díjat Németországban

A Flet névre keresztelt, egy táska fiókjából előhúzható, hordozható, a Danubio különböző lakástípusa...

bővebben

2018-05-09

"Csak kliséktől mentesen, tisztelettel lehet a Duna-partra tervezni” - Folyóra reagáló építészet

“A hajóépítésben egységben jár a mérnöki precízióval kivitelezett műszaki és az esztétikai tartalom....

bővebben

2018-05-09

Danubio: új Duna-parti komplexum épül a Foka-öbölben

A Danubio a Foka-öböl déli partjára épül majd, azon a sokszögű placcon, melyet északról az öböl, nyu...

bővebben

2018-05-09

Folyóra reagáló építészet

“A hajóépítésben egységben jár a mérnöki precízióval kivitelezett műszaki és az esztétikai tartalom....

bővebben

2018-05-09

Digital algorithm changes configuration of apartments in building by the Danube

DESIGN INSPIRED BY THE RIVER The design concept behind the development of DANUBIO is the unity with...

bővebben

2018-05-09

T2.a Architects Uses Algorithm to Design Customizable Apartment Complex

The driving concept behind the development of DANUBIO is to give the freedom of design back to the r...

bővebben

2018-05-09

Customizable Apartment Complexes

The concept of a flexible apartment gains a whole new meaning with this algorithm that T2.a Architec...

bővebben

A kivitelezés elkezdődött

Ne feledd, a DANUBIO átadása 2019 második felére várható, ám a lakások 30%-a már most elkelt.
Ha kiváncsi vagy az építkezés mindennapjaira, nyugodtan látogass ki hozzánk, hiszen a kivitelezés elkezdődött,
utána pedig keress minket, hogy segíthessünk megtalálni az új dunaparti otthonod!

Danubio workshop időpont

Konfiguráld új otthonodat tervezői segítséggel
Add meg elérhetőségeidet. és tanácsadónk nemsokára felkeres, hogy időpontot egyeztessetek.

Elérhetőségek