Itt gyűjtjük össze azokat a tippeket, inspirációkat és rengeteg tudnivalót, amik segíteni fognak abban, hogy az otthonod minden pillanatban a legtökéletesebb élményt nyújtsa számodra!

7 tipp, hogy otthon érezd magad az otthonodban

2018-10-07

Igazán boldogok csak akkor leszünk, ha tényleg otthonnak érezzük azt az életteret, ahová naponta hazamegyünk.

Sajnos van egy olyan trend, hogy manapság egyre többen érzik a lakásukat pusztán csak a lakóhelyüknek, nem pedig az otthonuknak. Igazán boldogok viszont csak akkor leszünk, ha tényleg otthonnak érezzük azt az életteret, ahová naponta hazamegyünk. Az otthon biztonságot, megnyugvást és feltöltődést kell nyújtson, a közérzetünk és az életminőségünk múlik ezen. Egyszerűen jól kell éreznünk magunkat otthon.

Veled is előfordul, hogy időnként nem érzed elég otthonosnak a lakásod? A mai posztban 7 olyan tippet adunk, amik segítenek, hogy az otthonod valóban az otthonoddá váljon.

 

Az otthonunk elhelyezkedése


Az otthonunk nem ér véget a lakás falainál. A határok sokkal messzebb vannak. Soha nem lehet teljesen függetleníteni a lakást attól, hogy hol, milyen környezetben helyezkedik el. Törekedni lehet rá, de egy idő után vereséget szenvedünk. Ezért lakásvásárlás előtt körültekintően kell eljárni a helyszín kiválasztásakor, és nagyon sok szempontot kell ilyenkor mérlegelni. A legjobb választás egy olyan környék lehet, ami a belváros peremén helyezkedik el, már nem annyira zsúfolt, de eléggé városias ahhoz, hogy könnyen elérhetők legyenek a szolgáltatások. Ideális esetben zöldterülethez, természethez közel van – legyen vízpart, hegy, erdő, vagy egy szép parkos terület –, és a kilátás is ilyenre nyílik, de legalábbis igényes, kellemes környezetre nézünk ki az ablakunkból.



 

Biztonság az otthonunkban


A biztonság az ember mint biológiai lény legalapvetőbb igénye, ezért ment be az ősember a barlangba. Mondanunk sem kell, mennyi szorongástól tud megkímélni, ha egyszer kellően odafigyelünk rá. Még ha biztonságos környéken lakunk is, betörés mindig előfordulhat, ami az anyagi károkon túl durva beavatkozás az intim szféránkba. Akihez törtek már be, pontosan tudja, milyen ez. Tudd mindig biztonságban az otthonodat, akár otthon vagy, akár távol! Válassz jó minőségű, erős bejárati ajtót, legalább két független zárszerkezettel, amiből legalább az egyik fúrásálló biztonsági zár legyen. Ha vannak folyosóra néző ablakaid, szereltess fel befeszítésgátlót, törésbiztos fóliát vagy rácsot, ha pedig nem vagy otthon, mindig zárd be azokat a nyílászárókat, amiket kívülről meg lehet közelíteni! Ha igazán biztonságban akarod tudni a lakásodat, akkor szereltess be riasztót, amelyhez távfelügyeleti szolgáltatást is vegyél igénybe! Hidd el, ezek a befektetések sok stressztől kímélnek meg, és sok kellemetlenséget előznek meg. Ne feledd az általában havi néhány ezer forintos otthonbiztosítást, ami hihetetlenül sokat segít, ha mégis baj történik.



 

Megfelelő nagyságú élettér


A lakás mérete mellett az egyes szobák mérete is fontos ahhoz, hogy komfortosan érezd magad otthon. Ne csak azt figyeld, hogy hány szobás a lakás és mekkora a teljes alapterület, hanem azt is, hogy a szobák kellően tágasak-e, el fog-e férni minden anélkül, hogy nyomasztóan tele lenne zsúfolva bútorokkal. Mielőtt kiválasztod a neked tetsző lakást, rendezd be egy rajzon! Ehhez újlakás esetében kérd a fejlesztő segítségét. Ha kevés szabad hely marad, érdemesebb egy nagyobb vagy más elrendezésű lakást választanod, esetleg átgondolni, valójában mennyi bútorra van szükséged. Keveseknek jut eszébe, de egy szokásosnál nagyobb belmagasságú lakás nagyon sokat javíthat a közérzetünkön.

 

Legyen meg a magánszféra!


Mindenkinek szüksége van arra, hogy az otthonán belül is el tudjon vonulni egy olyan helyre, ami – legalábbis arra az időre – csak az övé. Alakíts ki magadnak egy kis privát szférát, ahol egy nehéz nap után senki és semmi nem fog zavarni, és tudsz egy kicsit magadra is figyelni! Lehet ez egy kényelmes fotel az egyik szoba sarkában, vagy az erkélyen, de lehet akár a fürdőszobában egy kád, amiben a stresszlevezetési rutinod részeként fürödhetsz. Bármit is választasz, az olyan legyen, amit szeretsz, válaszd a legkényelmesebb és neked legjobban tetsző bútort hozzá! Erre ne sajnáld a pénzt!



 

Kényelem a kikapcsolódáshoz


Az otthonról talán a kényelem az, ami a legtöbb embernek az elsőként eszébe jut. Jól is van így, hiszen elsősorban pihenésre használjuk: kikapcsolni a stresszes munkanap után, jót aludni éjszaka és feltöltődni a hétvégén. Ehhez pedig fontos, hogy mindezt nagyon kényelmes környezetben tehessük meg. Vegyél egy tényleg jó matracot az ágyadba, és sokkal kipihentebben ébredsz! Az olcsó sosem jó, egy rendes kétszemélyes matrac legalább 150000 forintba kerül, 200000-ért már nagyon jót kapsz. Válassz egy kényelmes kanapét a filmezéshez és fotelt az olvasáshoz! Érdemes az ebédlőasztalhoz is kényelmes székeket választani, és nálad lehetnek a maradandó élményt jelentő családi vagy baráti vacsorák!

 

Nekünk tetsző környezet


Triviális, de ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, szükséges az is, hogy nekünk tetsszen a minket körülvevő környezet. Alakítsd úgy a lakást, rendezd be olyan stílusban, ahogy neked tetszik! A trendek sokkal kevésbé fontosak, mint az, hogy te szépnek lásd azt a helyet, ahol az időd kétharmadát töltöd. Meríts ötleteket lakberendezési oldalakról, keress tippeket, de a végén te döntsd el, hogy hogy nézzen ki a lakás és a benne lévő tárgyak!

 

Személyes tárgyak körülöttünk


A lakásunk az érzelmi kötődés kialakulásával válik az otthonunkká. Ezt úgy érhetjük el, hogy nekünk tetszően alakítjuk ki, emellett az intimitás és az emlékek is meghatározó fontosságúak. Ezt pedig úgy tudjuk a mindennapokba is belecsempészni, hogy a számunkra fontos tárgyakkal vesszük körbe magunkat. Tegyük ki a polcra a barátainktól ajándékba kapott tárgyakat, a nyaraláson beszerzett szuveníreket, újíttassuk fel és használjuk a nagypapától örökölt fotelt, a falakat töltsük meg nekünk sokat jelentő művészettel és a szeretteinkről készült fotókkal. Találd meg ezeknek a helyét díszként a lakásban: úgy, ahogy neked a legjobban tetszik, és sokkal jobban fogod érezni magad otthon!

Legutóbbi bejegyzések

2019-02-26

A méret a lényeg - első rész: 3 dolog, amiből túl nagyot veszel a lakásba

Egyszerűen vannak olyan bútorok, kiegészítők, amelyek ideális méretét sehogyan sem találjuk el. Miko...

bővebben

2019-02-26

A méret a lényeg - második rész: 3 dolog, amiből túl kicsit veszel a lakásba

Egyszerűen vannak olyan bútorok, kiegészítők, amelyek ideális méretét sehogyan sem találjuk el. Miko...

bővebben

2019-02-23

4 dolog, aminek 2019-ben már nincs helye a hálószobádban

Akkor jársz a legjobban, ha a trendekhez nem egy az egyben igazodsz, hanem kiválasztod azokat az ele...

bővebben

2019-02-20

A rossz konyha 9 főbűne

Milyen a jó konyha? Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni. Nem azért, mert ne lehetne sza...

bővebben

2019-02-17

5 kérdés, amit válaszolj meg, mielőtt használt bútort veszel újlakásba

Sokan, ha új lakásba költöznek vagy lecserélnék az otthonuk stílusát, legszívesebben csupa vadonatúj...

bővebben

2019-02-14

Nyitott alaprajz: mutatunk 8 hibát, hogy neked ne kelljen őket elkövetni - második rész

Ha jól csinálják, egy nyitott koncepciójú otthon nagyon szép és tágas tud lenni, de a megtervezése k...

bővebben

2019-02-12

Nyitott alaprajz: mutatunk 8 hibát, hogy neked ne kelljen őket elkövetni - első rész

Ha jól csinálják, egy nyitott koncepciójú otthon nagyon szép és tágas tud lenni, de a megtervezése k...

bővebben

2019-02-08

Ezekre figyelj: 4 gyakori, de könnyen elkerülhető hiba a hálószobád berendezésekor

Magunkkal teszünk jót, ha a hálószobára több figyelmet fordítunk: nemcsak rendezettebb lesz az egész...

bővebben

2019-02-05

Ennek az 5 dolognak a helyére figyelj oda a fürdőszobában!

Mindenki szeretné magát rendesnek lát(tat)ni, de a valóság az, hogy sokan hajlamosak a fürdőszobájuk...

bővebben

2019-01-31

6 dolog, amit tudnod kell a fehér falakról

Olvasóink már tudhatják, hogy a Danubio elég erősen a fehér falak mellett teszi le a voksát, hiszen ...

bővebben

2019-01-26

7 dolog, amit NE tegyél a hálószobád berendezésekor

Legutóbb arról írtunk, hogyan teheted néhány aprósággal sokkal jobbá a hálószobád, így az éjszakáida...

bővebben

2019-01-24

4 tipp a hálószobádhoz, amivel többet hozhatsz ki belőle, mint gondolnád

Amikor új lakásba költözöl, rengeteg lehetőséged van azt olyanná alakítani, amilyenre igazán vágysz....

bővebben

2019-01-21

Otthondekor: 5 igazság, amit nem árt időnként újból felidézni

A világ hihetetlenül összetett, gyorsan mozgó hely, ami folyton megváltozik, mégpedig annyira szakad...

bővebben

2019-01-17

3 menő és 3 kimenő beltéri trend 2019-ben

Még csak az elején járunk a 2019-es évnek, de a lakberendezők már sok helyütt néhány nagy divatirány...

bővebben

2019-01-15

6 szín, ami nem hiányozhat az otthonodból 2019-ben

Minden évnek megvannak a meghatározó színei, amiket a legkeresettebb lakberendezési tanácsadók ajánl...

bővebben

2019-01-13

4 dolog, amiben a skandináv stílus 2019-ben is újat mutat a lakberendezésben

Az elmúlt évek legtrendibb lakberendezési stílusa minden kétséget kizáróan a skandináv stílus volt. ...

bővebben

2019-01-05

Ezt a 4 dolgot ne tedd, ha újlakásba veszel háztartási gépeket

Amikor újonnan rendezünk be egy lakást, érdemes a különféle háztartási gépeket olyan szemmel összevá...

bővebben

2018-12-31

7 tipp, amivel a konyhádat igazi bulihellyé változtathatod

Aki volt már házibuliban, pontosan tudja, hogy a legjobb buli a konyhában van. A trendi amerikai kon...

bővebben

2018-12-29

Ez lesz 2019. 10 legmenőbb lakásdizájntrendje

Ha most újonnan rendeznéd be a lakásodat, esetleg régebb óta gondolkozol egy újradizájnoláson, olvas...

bővebben

2018-12-27

7 dolog, ami meghatározza majd a konyhatrendet 2019-ben

A konyha az a helyiség, ami életet visz a lakásba, az a tér, amitől az a hely tényleg az otthonoddá ...

bővebben

2018-12-23

A legértékesebb ajándékok szinte semmibe sem kerülnek

Az életben az igazán jelentőségteljes dolgok értékét legtöbbször nem lehet vagy nincs értelme pénzbe...

bővebben

2018-12-21

11 jótanács a karácsonyfáddal kapcsolatban

A fenyőfa több odafigyelést igényel annak érdekében, hogy az ünnep bosszúságtól (és károktól) mentes...

bővebben

2018-12-18

Belsőépítészek: 8 ötlet a 2019-es beltéri világítási trendekből

A lámpatestek úgy díszítik a szobát, hogy nemcsak illeszkednek a lakás színeihez és berendezéseihez,...

bővebben

2018-12-12

6 egyszerű tipp, amivel a fürdőszobád a lakásod büszkesége lesz

Sokkal jobb érzés egy minden részletében tökéletes fürdőszobában eltölteni azt a kevés időt, amit cs...

bővebben

2018-12-11

4 dolog, amit a lakberendezők szerint ki kell próbálnod a lakásodban

Egy újlakás berendezése rengeteg kreativitást és utánajárást követel meg. Ezt sokszor lakberendezők ...

bővebben

2018-11-29

Hurrá, összeköltözünk! 6 dolog, ami megváltozik a konyhában

Ha korábban egyedül éltél, az első időkben kisebb sokkhatásként érhet, hogy meg kell osztanod azt eg...

bővebben

2018-11-28

A barátságos vendégszoba 10 fontos alapeleme

1. Praktikus kislámpa A jó világítás barátságossá és jól használhatóvá teszi a szobákat. Ezért gondo...

bővebben

2018-11-27

5 dolog, amit tudnod kell, ha laminált padlót akarsz a lakásodba

A nappalik, hálószobák, gyerekszobák és dolgozók kedvelt, egyre népszerűbb melegburkolata a laminált...

bővebben

2018-11-25

DIY - 7 tipp, amivel az ősz hangulata az otthonodba is beköltözik

Imádjuk az őszt, a négy évszak közül talán az ő színei, illatai, anyagai a leginkább magával ragadóa...

bővebben

2018-11-23

Így dolgozik érted az otthonod: 10 lakástipp a kreativitásodért!

A kreativitás segít a munkában és a hétköznapi életben is: ha valaki rendszeresen kiéli kreatív ener...

bővebben

2018-11-22

Átfestetnéd az új lakást? 6 tipp, hogy szuperül sikerüljön

A lakásfestés nemcsak a lakásfelújítás egyik legáltalánosabb mozzanata, de újlakás vásárlásakor a be...

bővebben

2018-11-20

Élvezd ki a jót, kerüld el a rosszat - avagy az új lakástulajdonos 5 természetes érzése

Egy új lakás rengeteg változást hoz az ember életében. Munkát is ad bőven. Mivel a költözés nem hétk...

bővebben

2018-10-28

11 apró előkészület, ami megmenti a partidat

Te is szereted, amikor nálad gyűlik össze a baráti társaság? Jóleső érzéssel tölt el, amikor évek mú...

bővebben

2018-10-27

Ez a 6 tipp segít, hogy mindig tiszta legyen az otthonod

Kevés jobb dolog van annál, mint egy nagytakarítással töltött nap után leülni végre a tiszta otthono...

bővebben

2018-10-23

Így dobhatod fel a nappalidat: 8 tipp, ami működik!

Vannak olyan dizájnötletek, amelyeket bátran lehet alkalmazni a meglévő bútorok mellett kiegészítőké...

bővebben

2018-10-20

3 bútordarab, amitől neked is sürgősen meg kell szabadulnod

A skandináv enteriőr feltétlen rajongóiként és a minimalista életmód mellett kiállva, mélyen egyetér...

bővebben

2018-10-15

5 probléma, amivel csak akkor szembesülsz, ha egyedül élsz

Induljunk ki abból, hogy most egyedül élsz, élvezed, és erre meg is van az okod. Esetleg abból, hogy...

bővebben

2018-10-11

Az 5 legnagyobb tévedés az egyedül élőkkel kapcsolatban

Mind tudjuk, hogy másokkal együtt élni sokszor rettenetes nehéz, valamiért mégis az egyedül élők vál...

bővebben

2018-10-07

7 tipp, hogy otthon érezd magad az otthonodban

Sajnos van egy olyan trend, hogy manapság egyre többen érzik a lakásukat pusztán csak a lakóhelyükne...

bővebben

2018-10-05

A negatív tér ereje: 4 ötlet, amitől otthonod üres sarkai lenyűgözővé válnak

A manapság leginkább trendi lakásbelsők többségének közös jellemzője, hogy szeretnek nagy tereket ha...

bővebben

2018-09-28

4 ok, amiért Te is skandináv stílusú otthonra vágysz

A skandi nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte népszerűvé, nem véletlenül. Egyszerűen szép, letisztult...

bővebben

2018-09-26

9 harsogóan friss beltéri trend 2018 őszén

Élettel teli színek Az utóbbi években mindenhol eluralkodtak a szürkék. A házakat sok helyen kívülrő...

bővebben

2018-09-24

5 ötlet egy hangulatos őszi házibulihoz

Az ősz beköszönte nemcsak a szürke hétköznapok visszatérését jelenti az életünkbe, hanem remek alkal...

bővebben

2018-09-16

Minimalistán élni nem is olyan egyszerű? Tippek, hogy menjen!

Az otthoni minimalizmusnak számtalan előnye van, korábban mi is írtunk néhányról. Röviden: több szab...

bővebben

2018-09-14

7 módszer, amivel pozitívabban szemlélheted a világot

A legtöbbünk élete során van olyan időszak, amikor a napi megoldandó feladatok, a munkahelyi nyomás ...

bővebben

2018-09-11

6+1 érv az otthoni minimalizmus mellett

De vajon a minimalizmus is csak egy divatirányzat, vagy a trendektől független, időtlen és praktikus...

bővebben

2018-09-07

8 dolog, amit ha megcsinálsz lefekvés előtt, jobbá teszi az életed

Biztosan veled is gyakran előfordul, hogy mikor megszólal a reggeli ébresztő, úgy érzed, mintha alig...

bővebben

2018-09-02

8 tipp, hogy a hálószobád olyan legyen, mint egy luxushotel

Már mondjuk is, persze hogy van néhány tippünk, hogy otthonra is átlopjuk a luxushotel-életérzést! &...

bővebben

2018-08-31

7 dolog, amire minden sikkes otthonnak szüksége van

Van hét olyan kipróbált dolog, amivel nem lehet mellényúlni, ha ez a te stílusod: garantáltan kifino...

bővebben

2018-08-29

Méghogy unalmas?! 7 érv a fehér falak védelmében

A fehér falakat igazságtalanul háttérbe szorították, mi pedig itt és most 7 pontban rehabilitáljuk ő...

bővebben

2018-08-26

6 film, amit otthonimádóként Neked is látnod kell!

  Az “anyám!” és viktoriánus kúriája Jennifer Lawrence az egyik legmenőbb kortárs színésznő Hol...

bővebben

2018-08-22

Soha nem fogod használni: 5 dolog, ami nem kell otthonra

Új otthont vásárolni vagy akár a meglévőt felújítani nemcsak festékek és burkolatok kérdése. Legaláb...

bővebben

2018-08-17

8 tipp a megfizethető luxusnappalidért

Habár a minimalizmus a belsőépítészetben visszaszorult, a lakberendezésben még mindig kapcsolódik ho...

bővebben

2018-08-14

Rendezz Te is vacsorapartit! A biztos siker 8 összetevője

Hurrá, végre újra itt a vacsoraparti-őrület! Van minek örülni, hiszen mi lehetne elbűvölőbb, mint ot...

bővebben

2018-08-05

Dizájnbanditizmus: 7 törvény, amit érdemes megszegni

A szabályok néha szükségesek, hogy valamilyen rendet teremtsenek az őskáoszban, de valójában kicsit ...

bővebben

2018-07-31

Kínzó konyhai kérdések: hol tartsam a késeimet?

Most hagyjuk azt a sokat tárgyalt témát, hány késre van tényleg szüksége az embernek a konyhában. Ha...

bővebben

2018-07-30

Kínzó konyhai kérdések: hová tegyem a mikrót?

A mikrohullámú sütőre sokunk szükséges rosszként tekint. Egyrészt időnként újabb bizonytalan állítás...

bővebben

2018-07-26

Lehet sötét falad kisebb szobában: csak ezt az 5 szabályt kell betartanod

Lehet, hogy Te is azt hitted, a sötét festés csak a legnagyobb szobákban működik, a kicsiket barlang...

bővebben

2018-07-22

Luxy lakást akarsz? 5 tanács, hogy tényleg jól csináld

Keretezd be egységesen az összes képet Nem drága, de nagyon hatásos megoldás: vegyél egyforma képker...

bővebben

2018-07-19

Nem számítottál rá, hogy a padlószín milyen mértékben befolyásolja az életminőséged: 5 tipp, hogy a legjobbat hozd ki belőle

Már mondjuk is, milyen szempontok alapján választhatod ki azokat az árnyalatokat, amik között igazán...

bővebben

2018-07-15

Elmúltál 30? Ezt az 5 dolgot ne tartsd többé az otthonodban!

A húszas éveinkben sok minden beleszól, hogyan dekoráljuk az otthonunkat. Kevés a pénzünk, lakótársa...

bővebben

2018-07-13

Mindenünk a csend: 6 tipp, hogyan teremts nyugalmat otthon

A csend nyugalom és pihenés. A békés otthon boldog otthon. Sok posztot szentelünk a megfelelő berend...

bővebben

2018-07-06

8 szín, amitől garantáltan ellazulsz otthon

Az otthon legfontosabb funkciója a pihenés. A feltöltődés egy fárasztó nap után, hogy ismét készen t...

bővebben

2018-06-28

Akarsz egy új kanapét? Mielőtt megvennéd, olvasd el ezt a cikket!

Alapvetően kétféle kanapét lehet kapni. Az egyiknek az ülőfelülete kettő, három vagy akár négy külön...

bővebben

2018-06-26

Tapétát a fürdőszobába? De még mennyire!

Természetesen nem a nappalikban megszokott fűrészporos papírtapétáról van szó. Nagy előnye, hogy olc...

bővebben

2018-06-23

10 trükk, amivel a nyugalom szigetévé varázsolhatod az otthonod

Azt kívánod, bár elutazhatnál el csendes oázisba, messze a mindennapi élet nyüzsgésétől? Vagy egy ka...

bővebben

2018-06-21

Így tedd helyre a lelki egyensúlyod otthon

Adunk 5 tippet, amit ha betartasz, sokkal jobban érzed majd magad otthon és egyáltalán.   Ha mi...

bővebben

2018-06-19

Nem tudtad, de most megtudod: barna bőrkanapét minden nappaliba!

A barna bőrkanapé olyan, mint a kedvenc farmerod. Kényelmes, bármihez megy, és soha nem megy ki a di...

bővebben

2018-06-10

Színes fuga az új trendőrület! Ez lesz 2019. nagy dobása?

Trendforduló a hidegburkolásban? Nem, nem a csempék, járólapok, mozaikok anyagáról vagy  mintájáról ...

bővebben

2018-05-31

Hygge nyáron? De még mennyire!

A hygge nyáron is létezik, semmilyen évszakban nem kell lemondanunk a dán nyugalom, kényelem, meghit...

bővebben

2018-05-29

5 dolog, amiről eddig nem tudtad, hogy KELL a hálószobádba

Mitől lesz a jóból fenséges? Mitől tökéletes? Persze, hogy néhány apróságtól és kiegészítőtől. Adunk...

bővebben

2018-05-26

5 tipp, hogy a balkonod a legjobb hely legyen az otthonodban

Adunk 5 tippet, hogy mihez kezdj vele és hogyan élvezd ki igazán az otthon töltött időt. Minden egy ...

bővebben

2018-05-21

Kényelmes és biztonságos fürdőszoba? 10 trükk és kész!

1. Szereltess be zuhanypadot! Gondoltál már arra, milyen jó lenne ülve zuhanyozni? És miért ne tenné...

bővebben

2018-05-18

Van nappali kanapé nélkül?

Vannak párok, akik szinte elválaszthatatlanok egymástól. Sosem látjuk őket külön. Pedig valószínűleg...

bővebben

2018-05-11

Így grillezz az erkélyen: 7 tipp, hogy jól süljön el

1. Ne használj gázpalackot! Ha erkélyen grillezel, a gázpalack nem opció. Kifejezetten robbanásveszé...

bővebben

2018-04-30

A lakberendezés négyes mantrája, amivel Te sem nyúlhatsz mellé

1. Legyen benne valami új! Ha újlakást rendezünk be, általában magától értetődő, hogy a legtöbb dolo...

bővebben

2018-04-28

Rendezd be! 10 egyszerű tipp a nagyszerű első lakáshoz

Összegyűjtöttünk Neked 10 tippet, amik segíteni fognak ebben. Ne feledd, a lakberendezésben az aprós...

bővebben

2018-04-26

Mi kell a boldog otthonhoz? A tudomány szerint ez a 9 dolog

1. Zöld vagy sárga falak Holland kutatók szerint a szivárvány minden árnyalata közül a sárga és a zö...

bővebben

2018-04-23

Előzd meg a divatot! 5 bútorötlet 2019-re

Nem húzzuk tovább az időt, már mondjuk is az 5 legérdekesebbet, hogy bátran és sikerrel előzd meg a ...

bővebben

2018-04-19

10 tipp, hogy a lakásodban tökéletes legyen a fény

Adunk most tíz tanácsot, amitől a te lakásodban is tökéletes lehet a fény, mert hisszük, hogy ez az ...

bővebben

2018-04-15

3 tuti nyerő színkombináció az új otthonodba

Az otthonod a menedéked, szolgálja jól a pihenésed, ugyanakkor nemcsak relaxálni akarsz, szóval szór...

bővebben

2018-04-09

5 tipp egy időtlen vízparti otthon berendezéséhez

Vízparti életre vágysz, de ha éppen oda kerülnél, fogalmad sem lenne, mitől lesz otthonos a vízparti...

bővebben

2018-03-30

Ha ezt a 6 szabályt betartod, igazán boldog leszel az otthonodban

A boldogság nemcsak a belső dolgokon, hanem a környezeteden, például az otthonodon is múlik. Most me...

bővebben

2018-03-27

4 tipp új vízparti otthonod dekorációjához

A szép kilátás sokat ér, és ez nemcsak az ingatlan forgalmi értéke, de az életminőség szempontjából ...

bővebben

2018-03-23

8 tipp, hogyan lehet az otthonod tökéletes partihelyszín

Ebben a cikkben elárulunk 8 olyan szempontot, amit mindenképp érdemes fontolóra venned, ha olyan ott...

bővebben

2018-03-18

8 apró dizájntrükk, amivel naggyá varázsolhatsz bármilyen kicsi helyiséget

1. KIS LAKÁSBA NAGY BÚTORT! Aki egy kisebb lakótér berendezésébe fog, gyakran azt feltételezi, hogy ...

bővebben

2018-03-11

A bútorelrendezés tízparancsolata

Funkció a forma előtt A legfontosabb dolog, amikor egy teret berendezünk, hogy ne csak megértsük, de...

bővebben

2018-03-02

8 ok, amiért vízparton élni az egyik legjobb dolog a világon

A szennyezetlen, megnyugtató környezetben elméd végre megszabadulhat a stressztől, a városi élet zaj...

bővebben

A kivitelezés elkezdődött

Ne feledd, a DANUBIO átadása 2020 második felére várható, ám a lakások 50%-a már most elkelt.
Ha kiváncsi vagy az építkezés mindennapjaira, nyugodtan látogass ki hozzánk, hiszen a kivitelezés elkezdődött,
utána pedig keress minket, hogy segíthessünk megtalálni az új dunaparti otthonod!


Add meg elérhetőségeidet. és tanácsadónk nemsokára felkeres, hogy időpontot egyeztessetek.

Elérhetőségek